2021. május 12., 17:06

Már a koronavírus indiai változata is megjelent Szlovákiában

A koronavírus indiai mutációját is kimutatták egy szlovákiai fertőzöttnél - tájékoztatott a Közegészségügyi Hivatal.

Fotó: TASR/AP

A közétett információk szerint a Pozsony megyéből származó fertőzött Indiából tért haza, s ő lett az első szlovákiai személy, akinél a koronavírus ezen veszélyes mutációját kimutatták. 

A szekvenálási eljárást az ÚVZ laboratóriumaiban végezték el. "A férfi betartotta a házi karantén szabályait, nem szorult kórházi kezelésre" - közölte Ján Mikas tiszti főorvos. Nyilvántartásba vettek egy közeli kontaktszemélyt is, az ő tesztje negatív lett. Mikas leszögezte: minden járványellenes óvintézkedést betartottak.

Az indiai mutáns (B.1.617) Indián kívül eddig leginkább Nagy-Britanniában és az Amerikai Egyesült Államokban terjedt el. Mostanáig több mint 30 országban mutatták ki a jelenlétét. Az ÚVZ ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy a mutánsok magas előfordulási arányáról általában azok az országok számolnak be, ahol nagyszámú mintát szekvenálnak.

A rendelkezésére álló információk alapján az ÚVZ nem tartja valószínűnek, hogy az indiai mutáns hatástalanítaná a COVID-19 elleni védőoltásokat.

A vakcinák széles immunvédelmet adnak, és feltételezhetjük, hogy ha a szóban forgó vírusmutánssal fertőződünk is meg, legalábbis enyhébb lefolyású lesz a betegség a védőoltásnak köszönhetően”

– olvasható az ÚVZ közleményében.

A szakértők szerint jelenleg sokan vélik úgy, hogy az indiai variáns nem annyira „problematikus”, mint más változatok, például a dél-afrikai és a brazil.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.