2019. december 6., 19:20

Falathová: "Köszönöm a magyarok lelki támogatását. Őszintén meghatott, és meggyőzött arról, helyes, amit teszek"

A meghurcolt, és állásából elbocsátott szlovák muzeológus nyilatkozott lapunknak.

A Magyar Hírlapban megjelent múlt heti interjúban elmondta, a Pozsonyi Városi Múzeumból azért bocsátották el, mert 2018 decemberében nyilatkozott az említett magyarországi napilapnak, és bizonyos történelmi kérdésekben a magyarok oldalára állt. Meséljen erről bővebben!

Röviddel a 2018 decemberében megjelent interjú után a Pozsonyi Városi Múzeum igazgatója, Peter Hyross tudtomra adta, hogy nem ért egyet a nézeteimmel, és nem számol velem a továbbiakban a múzeumban. Arra kért, hogy mondjak fel, amit persze elutasítottam, mivel nem láttam erre okot. Vártam, hogy ki fognak rúgni, de mivel az eset nagy médiavisszhangot váltott ki, így az igazgató ezt nem engedhette meg magának. Ugyanakkor a szakmai munkám sem volt befejezve, melyen a múzeumba való belépésem óta dolgoztam. Mindenszentek előtt egy héttel a múzeum folyosóján véletlenül megtudtam, hogy már nem leszek a múzeum alkalmazottja. Amikor az igazgató értesült arról, hogy valaki elárulta ezt nekem, behívatott, hogy közölje, elbocsátanak.

Érdekességként elárulom, nem ez az első alkalom, hogy problémám volt a múzeum igazgatójával. 2017-ben az zavarta, hogy egy olyan tanulmányt publikáltam, amelyben a múzeumokról és kiállításokról értekeztem az első Szlovák Köztársaság (1939-1945) ideje alatt. Ezután megtiltotta nekem, hogy írjak erről, mondván, ha megszegem, ki leszek rúgva a múzeumból. Ezzel a témával a diplomamunkámban is foglalkoztam.

Mind a múlt heti, mind a tavalyi interjúnak nagy visszhangja volt a magyar fórumokon. Sok magyar támogatásáról fejezte ki. Hogyan fogadta ezt?

Nagy alázattal fogadtam, és nagyra értékelek minden egyes hozzászóllást, e-mailt vagy üzenetet, amelyet kaptam. Nem számoltam azzal, hogy ilyen sok érkezik hozzám. Ezek közül sok őszintén meghatott és meggyőzött arról, hogy amit teszek, az helyes. Köszönöm ezt a lelki támogatást.

Mi történt 2018 decemberében? Hogyan került sor az interjúra a Magyar Hírlapban? Ők keresték meg Önt? Hogyan sikerült bátorságot szerezni ahhoz, hogy ilyen témákról beszéljen, hisz afelvidéki magyarok jól tudják, mennyire tabu témának számítanak ezek. Egyben az Ön példája is bizonyítja, hogy elég veszélyes darázsfészekbe nyúlni.

A beszélgetés spontán módon jött létre, amikor Somorján megismerkedtem egy kiváló magyar hadtörténésszel, Babucs Zoltánnal. Megkérdezte, nem lenne-e kedvem egy interjút adni egyik kollégájának – Veczán Zoltánnak, aki a Magyar Hírlap újságírója. Úgy mentem az interjúra, hogy egyáltalán nem tudtam, miről fogunk beszélgetni. Mivel akkortájt tanultam a magyar nyelvet és ismerkedtem a magyar kultúrával, így az interjú során ezzel kapcsolatban számoltam be véleményemről, élményeimről és tapasztalataimról. Természetesen spontán módon felmerültek a történelmi témák is, mivel ezzel professzionális szinten is foglalkozom. Ez esetben is csak saját tapasztalataimat írtam le, és kizárólag az igazságot mondtam el. Illetve azt, amit látok, ami rendszeresen zajlik nálunk Szlovákiában. Például nagyon mélyen érint a Beneš-dekrétumok megoldatlan ügye (amelyet ismerőseim a saját bőrükön éreznek), a magyarok kitelepítése Csehországba, a kényszer-lakosságcsere, ahogy a többnyelvű feliratok és a kettős állampolgárság ügye is.

Gondolta volna akkor, hogy az interjú ilyen nagy visszhangot fog kiváltani?

Nem. Bár jelezték felém, hogy a velem készített interjú valamiben „más”, de ennek ellenére sem számoltam ezzel. Meg voltam győződve arról, hogy nem mondtam semmi rosszat, és nem is ártottam senkinek. Amit elmondtam, az én személyes véleményem volt. Azt gondolom, ha az említett interjút nem vette volna át a szlovák Aktuality.sk portál, senki sem tudna erről a beszélgetésről. Szlovákiában nem nagyon foglalkoznak azzal, hogy mi történik Magyarországon.

Említette, hogy főleg akkor kezdték támadni Önt, amikor az Aktuality.sk újságírója, Zolo Mikeš megjelentette kimondottan támadó és cinikus írását, amely egy reakció volt az Önnel készült interjúra. Ez már a szlovák olvasókhoz is eljutott, míg a magyar interjút nyilván csak kevés szlovák olvashatta...

Pontosan. Valójában arról van szó, hogy Zolo Mikeš az egész interjút kiforgatta, egyúttal politikai kontextusba helyezte azzal, hogy megemlítette benne Orbán Viktor miniszterelnököt. Eközben én nem a politikával akartam foglalkozni, csupán elmondani az igazságot a történelemről. Ezzel az újságíró bemocskolta a nevemet, és egy magyar sovinisztát csinált belőlem. Sajnos az emberek hittek neki, mivel az eredeti magyar írást nem tudták elolvasni. Ezután támadások érkeztek felém szlovák oldalról. Azok voltak a legszörnyűbbek, ahol azzal fenyegettek, hogy megölnek. A másik probléma pedig az volt, hogy Mikeš írásában leginkább a múzeumra fókuszált, míg én az eredeti interjúban csak pár mondatban említettem meg a múzeumot. Nem ez volt a beszélgetés fő témája. Ez is ártott nekem, és helyzetem a múzeumban még rosszabb lett.

Ennek kapcsán megjegyezném, hogy éppen Mikeš írása a bizonyíték arra, hogy a szlovák-magyar viszony egyáltalán nincs rendben. A szlovák sajtó ugyanis csak ritkán foglalkozik az itt élő magyarok problémaival, ennek ellenére az Önnel készített interjúra nagyon gyorsan lecsapott az egyik legolvasottabb szlovák hírportál. Szomorú azonban, hogy elferdítve írtak erről olvasóiknak. Mit gondol?

Véleményem szerint, Zolo Mikeš (aki szerintem nagyon utálhatja a magyarokat) célja volt a két nemzetet egymás ellen uszítani, és erre az én személyemet használta fel. Ugyanakkor nyilván szerette volna közvetve megtámadni Orbán Viktor személyét is. A szlovák-magyar viszony egyértelműen nincs rendben. Megemlíthetném akár a Szlovákia egykori budapesti nagykövetével, Radoslav Káčerel készült beszélgetést. Érdekes, hogy ez a beszélgetés, amely rendkívül negatívan irányult Magyarország kormánya és a magyarok ellen, szintén az Aktuality.sk oldalán jelent meg.

Nemrég felkerestem a Pozsonyi Városi Múzeumot, ahol a múzeum igazgatója, Peter Hyross, és a múzeum egyik osztályának vezetője, Elena Kurincová fogadott. Mindketten váltig állítják, hogy nem a Magyar Hírlapban megjelent interjú miatt lett elbocsátva. Állítólag az intézményben szervezeti átalakításra került sor, illetve nem voltak megelégedve teljesítményével. Hogyan érzi ezt Ön?

Úgy gondolom, hogy bármit is mondanak, egy kívülállónak is egyértelmű, miről van itt szó. Maga Kurincová is megerősítette nekem, hogy az igazgató az interjú miatt dobott ki. A nagy médiavisszhang miatt azonban ezt nem tette meg januárban, csak most. Ami a múzeumban végzett munkámat illeti, annyit mondhatok, hogy az intézményben olyan munkát is elvégeztem, ami nem volt a munkaköri leírásban. Sosem fordult elő olyan, hogy valakit elutasítottam volna, vagy nem segítettem volna. Ezt bizonyítja, hogy a rövid idő alatt, és sok más teendő mellett, a megszokottnál nagyobb számú gyűjteménydarabot revideáltam (35 000 darabot).

Ugyancsak megemlíteném, hogy mivel gyűjtő vagyok, és magánéletemben is nap mint nap foglalkozom történelemmel, látogatom a régiségvásárokat, így ennek köszönhetően nagyon értékes és kivételes műtárgyakat sikerült szereznem a múzeum gyűjteményébe, amelyek Pozsony történelmével kapcsolatosak. Némelyiket ajándékoztam is. Ugyancsak megemlíteném, hogy a múzeumi munka nagyon érdekel, ezért is tanultam muzeológiát. Nem tudok arról, hogy valahol hibát vétettem volna. Mindig igyekeztem a legjobban végezni a munkámat. A három év alatt a múzeumban egyetlen írásbeli megrovást sem kaptam, vagy írásbeli panaszt a munkateljesítményemmel kapcsolatban. Ha tehát valóban szervezeti változásról van szó a múzeumban, mert koncepcionálisan más az elképzelésük, akkor nem értem, miért vagyok az egyedüli, akinek el kell hagynia a múzeumot. A mai világban nagyon kevés az olyan fiatal, aki a történelem iránt érdeklődik, ezért szomorú, amikor egy lelkes embert leírnak személyes nézetei miatt, méghozzá karrierje elején.

Felettesei, Peter Hyross és Elena Kurincová többször hangsúlyozták, nem igaz, hogy diszkrimináció érte volna a munkahelyén. Nem igaz, hogy a kollégák elkerülték volna az interjú miatt, vagy megjegyzéseket tettek volna Önre. Őszintén szólva, elég nehéz azt elhinni, hogy egy kollektívában senki nem beszélt volna erről a témáról. Mi ebből az igazság?

Egy hónappal az interjú után már szinte senki nem beszélt velem a múzeumból (néhány kivétellel). Egyesek még csak nem is köszöntek. Mások azt állították, hogy megbolondultam. Egyes kollégákkal összevesztem a történelem, vagy a szlovák-magyar kapcsolatok miatt. Sőt a főnöknőmmel is, aki ezt már talán elfelejtette. Az igazgatóval ugyancsak voltak vitáim. Senki nem vett komolyan, és senki nem értett meg. Sem a helyzetemet, sem azt, amit a történelemmel kapcsolatban mondtam. Egy időre ki is voltam rekesztve a kollektívából. Habár később a légkör kissé javult, de nem volt a régi. Bizalmatlanság és csalódottság jellemezte. Köszönöm annak a kevés kollégának, akik támogattak. Miattuk vettem később részt a közös tanulmányi úton Krakkóban.

Az igazgató azt is mondta, nem hiszi, hogy több száz ember fenyegette Önt az interneten...

Sokkoló volt a számomra, és soha életemben nem találkoztam efféle fenyegetésekkel, vulgarizmusokkal és primitív viselkedéssel. Nagyon szomorú, hogy Hyross úr nem hiszi azt, amire bizonyítékom is van. És ami még szomorúbb, hogy szerinte túlzok a fenyegetésekkel kapcsolatban. Kérdem én, ha például ez a fenyegetés Hyross úr szerint túlzásnak számít: „Az efféle uszítók esetében egyenesen visszakéne állítani a halálbüntetést! És alkalmazni erre az agyatlanra a köztársaság felforgatásáért” – akkor tényleg el kéne gondolkodnia.

A múzeumigazgató szerint Ön túl fiatal, és nem rendelkezik olyan tudással, hogy komoly történelmi-politikai témákról véleményt mondjon.

A 21. században és demokráciában élünk. Úgy vélem, hogy minden embernek alapvető joga kinyilvánítani a véleményét. A mások iránti tolerancia különösen fontos lenne egy olyan személy esetében, aki vezető pozícióban van. Az egyetemi képzés két fokozatát végeztem el, három évet dolgoztam múzeumban, így úgy gondolom, hogy már rendelkezek „némi“ tudással. És végül, mivel olyan környezetben mozgok, ahol saját szememmel látom, hogy nem mutatják be teljes egészében az igazságot, ahhoz, hogy ezt elmondjam, nincs szükségem főiskolára. Nem utolsó sorban kikérem magamnak, hogy ha valaki 30 évnél fiatalabb, akkor már nem mondhat véleményt politikai-történelmi témákról.

Visszatérnék Zolo Mikeš írásához. Az igazgató azt állította, hogy ezzel a cikkel egyáltalán nem foglalkoztak a múzeumban. Eközben már 2019 januárjában arról tudósított a Bratislavské noviny, hogy a Magyar Hírlapban megjelent interjú bizonyos részeit szlovákul is közzétette Zolo Mikeš, ami nagy port kavart a múzeumban. Így félő, hogy a nézetei miatt elbocsátják Önt munkahelyéről.

Peter Hyross hazudik, mivel a Magyar Hírlapnak adott interjúról éppen Mikeš cikkén keresztül értesültek. Egyik kollégám hívta fel rá a figyelmet. Az erről szóló e-mailt is elmentettem, mivel nekem is elküldték. A vitáink során Hyross és Kurincová is kizárólag Mikeš írására hivatkoztak, miközben az eredeti interjút a Magyar Hírlapban nem is olvasták. Mikešnek hittek, nem pedig nekem. Akkor mivel lehet magyarázni azt, hogy Mikeš cikkének megjelenése után ki akartak rúgni? Mikor már sokszor kritizáltam ezt, akkor lefordítatták az eredeti interjút. Láttam a fordítást, és nagyon alacsony szintű volt. Különféle pontatlanságok voltak benne, és olyan állítások, amelyek nem hangzottak el tőlem. Az, hogy tudtak Mikeš cikkéről, mi sem bizonyítja jobban, hogy a múzeum hivatalos nyilatkozatában - ami januárban a Bratislavské noviny-ban megjelent - utalnak rá.

Tud arról, hogy nagyon sok magyar támogatásáról biztosította, és dicséri Önt bátorságáért? A Magyar Közösségi Összefogás pedig egy hivatalos nyilatkozatot adott ki az ügyével kapcsolatban, ahol hangsúlyozzák, elfogadhatatlan, hogy 30 évvel a bársonyos forradalom után egy kutatót meghurcoljanak és elbocsássanak munkahelyéről nézetei miatt.

Igen, olvastam néhány reakciót az interneten, és igazán értékelem őket. És ugyancsak nagyra értékelem a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) hivatalos nyilatkozatát.

Említette, hogy a Magyar Hírlapban megjelent interjú kapcsán szinte semmilyen szlovák sajtó vagy média nem kereste fel. Mi a helyzet most?

A tavaly megjelent interjú után csak a Bratislavské noviny keresett meg, jelenleg egy szlovák médium sem keresett. Ez is bizonyítja, mennyire „érdeklődnek“ a magyarok problémáit illetően Szlovákiában.

Ennek kapcsán megjegyezném, vasárnap vendég volt a TA3 csatorna egyik adásában Bárdos Gyula, az MKÖ listavezetője. Többek között az Ön ügyét is megemlítette, vagyis hogy elbocsátották munkahelyéről, mert bizonyos történelmi kérdésekben a magyaroknak adott igazat, és hogy ez egyáltalán nincs rendben. A műsorvezető arcáról lerítt, hogy egyáltalán nem tudja, miről beszél Bárdos, ám további részletekre nem volt kíváncsi. Ez a közömbösség és érdektelenség a magyar ügyek iránt nagyon jellemző a szlovák sajtó esetében.

Megtisztelés számormra, és örömmel töltött el, hogy Bárdos Gyula azonnal szóba hozta ezt az esetet. Ami azonban kellemetlenül meglepett, hogy a műsorvezető sajnos nem volt kellően felkészülve arra a beszélgetésre, amit a magyar közösség egyik magas rangú tisztségviselőjével folytatott.

Mik a tervei a jövőre nézve?

Szeretném továbbra is kutatni az igazságot, és azzal foglalkozni, amit szeretek.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.